Terek és kultúrák összekapcsolása

2015.03.20. | László Beáta Lídia

Az Osonó Színházműhely legfontosabb célkitűzései között szerepel a különböző kultúrák összekapcsolása, sztereotípiák lebontása, a fiatalok felelősségtudatának fejlesztése. Ennek érdekében a társulat rengeteg időt tölt külföldön, Európa országaiban, Észak-Afrikában és Délkelet-Ázsiában. Projektjeik és törekvéseik külföldön is sikeresek.

A március 19-én bemutatott produkciójuk létrejöttét azonban rengeteg ügyintézés, értetlenkedés és kudarcélmény előzte meg. A mask@face.now című előadásukat ugyanis marokkói fiatalok együttműködésével hozták létre. A dokumentarista előadás a marokkói kultúrából építkezett, a közreműködő diákok világszemléletéből, gondolataiból és tapasztalataiból. Azonban a marokkói fiatalok vízumkérelmét a marokkói nagykövetségen elutasították, így az utolsó napokban egy korábbi együttműködésből kialakult kapcsolat segítségével a jelenleg Budapesten tanuló thai fiatalok beugrottak a marokkóiak helyébe, hogy a Reflex3 Nemzetközi Színházi Fesztiválon a független színházműhely bemutathassa előadását.

Fazakas Misi, az előadás rendezője a körülmények elmesélésével kezdi az estét. Meglepetése is van számunkra – a marokkói színészek közül négyen skype-on jelentkeznek, felolvassák a hozzánk intézett levelüket, mely szerint érthetetlenül állnak a kialakult helyzet előtt, viszont szeretettel várnak mindannyiunkat Marokkóba.

A hatóságok tehát akadályozták a színházműhely által képviselt törekvéseket, az egy térben lévő találkozás nem valósult meg, de a kényszerből távol maradó fiatalok részesei voltak a közös találkozásnak és élménynek.

Ilyen bürokráciás zűrzavarok közepette azonban még inkább felerősödött az előadás és a benne játszó fiatalok üzenete, hogy a célok, amikért harcolnak kifejezetten relevánsak és kezdeményezéseik pótolhatatlanok. Fekete zakóban és fehér ingben állnak előttünk, kinyitott újsággal takarva arcukat. Lehetnek egy metróaluljáróban, egy hivatal várótermében, és a világ bármely pontján. Harsány, színlelt nevetések, riadt tekintetek és hirtelen mozdulatok. Az újságok, a média, a tragikus vagy éppen jelentéktelen híráradata összezsugorodik tenyereikben, majd cafatokban a földre hull.

Szónoki beszéd kifigurázva, működő mechanizmusainak leleplezése, hatásának következményeit látjuk, beépítve az internet lehetőségeit és manipulatív jellegét. Nyers tészta kerül a média burkából kiásott földgömbre. Több kultúrából és társadalmi rétegből származó karakter egy-egy szépen kidolgozott gesztussal megjelenik, nyomot akar hagyni a Földön, gazdagságot hajszol, majd ösztönösen belevájja körmét földgömbre ragasztott tésztába, a túlélésért harcolva.

Fóliába csavart, mozgásképtelenné alakított emberi test szépen ábrázolja a média hatalmába bilincselt emberi gondolatokat, kreativitás, bezárult érzelmeket. A zene is csak a manipuláció eszköze, egó-fényezés és üres szórakozás. A színészekre minduntalan felkerülő maszkok nem csak arc- és identitásnélküliséget, hanem uniformizálódást, hagyományok felszámolását, egyedi kulturális jegyeink elsöprését vetítik elénk. A legutolsó jelenetben a marokkói színészeket egy fólia alá toloncolják – rasszizmus árutermék, kirakati dísztárgy, a hatalom bábuivá válik mindenki.

Az Osonó Színházműhely teret enged a fiatalok kreativitásának, világról alkotott gondolataik színházi nyelvre való fordításának. Sok esetben személyes történeteik kerülnek előtérbe, műhelygyakorlatok keretében belül, improvizációk során hozzák létre előadásaikat. A mask@face.now című kísérletük sokféle hangulatot és életérzést teremt, melyek egymásra tevődéséből egy átfogó képet kapunk arról, hogy hogyan látja egy mai fiatal a világban uralkodó problémákat.

sticker

NEMZETKÖZI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL
2015 MÁRCIUS | 18-31

Sepsiszentgyörgy | Románia
14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Közönségtalálkozó | Miranda

Miranda

Miranda