Néptánc, színházi idézőjelekkel

Ilyen néptáncelőadás ritkán látható, ami nem a táncosokról szól elsősorban, hanem a zenészekről. A magyarpalatkai híres zenész dinasztia emlékének szenteli A banda című előadást Könczei Árpád koreográfus. Bemutat egy lakodalmat, amin keresztül láthatjuk egy faluszéli cigányzenész napját. Hajnalban kel a banda, és elindul a forgatag, ahol nincs megállás, muzsikálni kell, hiszen ha nincs zene, nincs mulatság. Arra sincs idejük, hogy egyenek, vagy elszívjanak egy szál cigarettát. Végigzenélik az egész napot, még a nászéjszaka alatt is húzzák, majd hazaérve, fáradtan lerogyva a padra, elszívják együtt azt a cigarettát, amire egész nap nem volt idejük. Az előadás vége egy hosszan kitartott kép, ami alatt eredeti hangfelvételt hallunk: a magyarpalatkai muzsikusok mondják el a nevüket, valamint születésük helyét és idejét – a húszas-, harmincas években született cigánymuzsikusok ők –, majd az előadásban szereplő zenészek mondják el sorra neveiket, ami érzékeny és megkapó összekapcsolása múltnak és jelennek.

Az előadás további különlegessége, hogy nem csak a zenészekről szól ez a lakodalom, ráadásul még csak nem is az ifjú párról, ugyanis ők meg sem jelennek a színen, hanem a vendégekről. Az asszonyokról is szól, akik némi pálinka hatására sokkal pajzánabb csujjogatókat kiabálnak, mint a férfiak. A férfiakról, akik addig versengenek pálinkaivásban és legényesben, amíg már csak dülöngélni képesek a színpadon. A városi vendégekről, akik néha fintorognak, de megpróbálnak bekapcsolódni a mulatságba, és keringőt kérnek a zenészektől. A román- magyar viszonyról, a magyar legények gúnyolódásával, amikor a román férfi legényest jár. És persze arról is, hogy mennyi pálinka fogy egy ilyen alkalomkor: még egy hegedű is eltörik, amikor a cigány nem azt húzza, amit a deli, kapatos férfiak szeretnének.

A banda a számunkra ismerős helyzeteket is kifigurázza, azt a hangulatot és káoszt, ami egy lakodalom végére kialakul: a férfiak dülöngélnek, a szépen elrendezett toalettek és frizurák zilálttá válnak és mindenki más nótát akar a zenészektől, a nők rosszallóan figyelik férjeiket és végül hazacipelik őket.

Nagyon energikus, hangulatos előadás ez, a néző legszívesebben táncra perdülne: dobolunk is többen a zene ritmusára. Még emlékezetesebbé teszi, hogy az elején, a vőfélyek, amikor hívják a vendégeket a lakodalomba, a nézőknek körbekínálnak egy üveg szilvapálinkát, és biztatják őket, hogy húzzák meg nyugodtan. Bár én nem ittam belőle, a mellettem ülő néző engedett a kínálásnak, engem pedig megcsapott a szilvapálinka illata.

Az előadásnak vannak gyenge pontjai, ilyen például a vetítés is. Modern gesztus ez, ami kissé távol tartja, talán elidegeníti a nézőt. Habár értjük, hogy ez a tradíció megidézése szeretne lenni, mégsem kapcsolódik szervesen a történethez. A vetítés a lakodalmi készülődésből pillanatokat mutat fel: például azt a jelenetet, amikor a zenészek elindulnak a lakodalmas ház felé. Sokszor nehezíti az odafigyelést, zavaró, főleg amikor a színpadon is szól a zene, és a hangszórókból is szól egy másik dallam egy időben. Ennek a megoldásnak másik nagy problémája, hogy a világítás miatt nagyon halványan látszik, így sokszor nem kivehető, mi történik a filmen.

Egy másik gyenge pont a lányok jelenete, amikor előkészítik a nászi ágyat. Öt lány jön be a színre hálóingben, egy lepedővel és két párnával. Bár nagyon szép jelenet, számomra nehezen értelmezhető, és megtöri az előadás addigi hangulatát. Az ironikus felhang eltűnik, már nem az önfeledt kacagásé a főszerep, hanem átkerülünk egy álomszerű világba.

Összességében nagyon élvezhető előadás, nem csak szórakoztat, hanem érzékelhetően elgondolkozik arról, mit kezdhetünk a tradícióinkkal, hova helyezhetjük, hogyan kezelhetjük őket a jelenben. Ezt a formát, illetve alapötletet továbbgondolva, nagyszerű színházélményt kaphatunk.

Orbán Bernadette

sticker

NEMZETKÖZI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL
2015 MÁRCIUS | 18-31

Sepsiszentgyörgy | Románia
14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Közönségtalálkozó | Miranda

Miranda

Miranda