Amilyenek azok valójában

Tegyük fel, minél több műalkotást tapasztalunk, annál kifinomultabb lesz az ízlésünk. Hamlet a színpad közepén fürdik, Ophelia a színpad közepén egy fürdőkádban farmerben eltemetve, folyik a víz, kopog a föld, és én végre itthon vagyok. Ezzel az előadással két szempontból vagyok elfogult, és igen, ez egy egyes szám első személyű szöveg lesz végig. Akárhány előadást látok akárhol, mintha akárhányféle házi sóstúrót ennék akárhol. A sepsiszentgyörgyi társulat előadásai olyan otthonérzetet keltenek, mintha az anyám főztjét enném. Másfelől: arról beszélni, ami mindenkinek mindig ugyanaz, kisebb felelősség, mint egy előadásról mondani olyant, amit ezentúl érvényesnek tekintenek a holnapira és a tegnapelőttire is.

Rétegekben a színpadnyílással párhuzamosan felfüggesztett szürke, átlátszó, műanyag függönyök – Bartha József díszlete sok síkon értelmezhető. Egyrészt a játékok a különböző nájlonok között történnek, másrészt az anyag tapasztalata és elsődlegessége elnyomja az értelmeivel kötött kapcsolatokat. Ez az anyagtapasztalat visszatér az őrült Ophelia (Benedek Ágnes) fátylában, ahol ez a könnyed, átlátszó, tapadó, téphető anyag a víz, amelybe az apja gyászától fojtja magát. A függönyök susogása és a zsinórok kihangosított nyöszörgése, a víz ömlése és csepegése, illetve Horatio (Kónya-Ütő Bence) csellójátéka egyedüli hangjai az előadásnak. Mintha Shakespeare valamikori színházában lennénk. Az elegancia, a magabiztos egyszerűség át- és áthatja minden elemeiben az előadást.

Claudius (Pálffy Tibor) soha nem volt ilyen szomorúan szarkasztikus, Rosencrantz és Guildenstern (Nagy Alfréd és Diószegi Attila) soha nem voltak ennyire elementárisan komikusak. Hamlet (Mátray László) soha nem volt ennyire érthetően és méltóságteljesen nyomorult; úgy van jelen ebben az előadásban, hogy egyszerre testesíti meg apja meggyilkolt és saját életével mit kezdeni nem tudó szellemét, egy olyan testben, amelynek hanyag és élettelen tartása meg tudja szólaltatni a shakespeare-i szöveget, egy olyan testben, amelynek jelenlététől megdermedek és csak bámulok. Akár rendezőként, akár színészként, akár nézőként nyúlni egy  történethez, amelyet a történelem átitatott és feltöltött értelmezésekkel, azzal a kockázattal jár, hogy a saját olvasat üres és sematikus lesz. Bocsárdi olvasata talán letisztító, a súlyos elemeket kiragadó, azokat újragondoló és helyenként kérdőjelekkel visszaadó folyamatok eredménye – ez az előadás az őrültséget és a bűnöket úgy ábrázolja, amilyenek azok valójában. Csendesek, nehezek és alig látszanak, mert mindent újra és újra áthat az idő múlása, mert soha nem felejtjük el, hogy ez egy előadás, hogy ennek egyszer vége lesz.

Ezzel az előadással két szempontból vagyok elfogult: ezektől a színészektől rázott ki először színházban a hideg – és emiatt már újra látni őket is olyan értelmezői diszpozícióba rak, amely nem tud értelmezői lenni. Másfelől: a színházi előadások efemeritását, itt-és-most jellegét egy értelmezésben képtelenség megragadni. Az első Hamlettől kezdve minden Hamlet más, és mindig más lesz. És igen, ez egy egyes szám első személyű benyomás, amely csak a tegnap esti előadásra érvényes és marad az.

Győrfi Kata

sticker

NEMZETKÖZI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL
2015 MÁRCIUS | 18-31

Sepsiszentgyörgy | Románia
14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Közönségtalálkozó | Miranda

Miranda

Miranda