A papíropera

A sepsiszentgyörgyi Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál harmadik előadásaként az Újvidéki Színház Opera Ultima című előadását néztük meg, melyet Beaumarchais A sevillai borbély és Figaro házassága című darabjai alapján rendezett Kokan Mladenovic szerb rendező. Ha erről az előadásról akarok beszélni, kicsit zavarban vagyok. Ugyanis az első és második felvonás hangulata, színvilága és mondanivalója annyira eltérő, hogy külön előadásokként kell őket kezelnem.

Az Opera Ultima első felvonása nagyon dinamikus, pörgős, sok nevettetéssel, ugyanis ez egy „hagyományos” operaparódia. Az opera színrevitelének szokványos eszközeit, dagályosságát, a habos-babosságát, gesztusainak túlzásait figurázza ki. És ez annyira jól működik, hogy a közönség, mint azt az operaelőadásokon szokás, minden ária után tapsol.

Az előadás kerettörténete szerint az Újvidéki Színház egy levélben kapott felsőbb utasításra operát kell hogy játsszon. Az igazgató ezt nem akarja, azonban a színház művészei meggyőzik, hogy másképp nincs támogatás. És ezen a ponton megkezdődik a versenyfutás a poénokkal. Van itt minden, ami egy színházi műfaj és a színház működésének kigúnyolásához szükséges: nagyon ötletes papírzenekar papírkarmesterrel, a színpadon szelet támasztó ventilátor, túlzó gesztusok, kitartott hangok, megjátszott zenei malőrök, botladozás a díszletelemekben, bugyuta szójátékok. És ezzel semmi baj nincs, a paródia alapvetően jó dolog, de sajnos egy idő után kifullad. Már tudjuk, mi fog következni, és kicsit elfáradunk a gegektől. Sajnos hamarabb, mint ahogy a felvonás véget ér.

Alapvetően nem ez a problémám az előadással, hanem az, hogy a nézőtérről kilépve átverve éreztem magam. Az első felvonást azzal vezették fel, hogy olyan előadást fogunk látni, amely a színházról szól. A színház és hatalom viszonyáról, a színházi alkotók esetenkénti tehetetlenségéről, az alkotói szabadság kérdésének feszegetéséről. És egy egész felvonáson keresztül hagyták, hogy én ezt gondoljam, hiszen nem volt másra még csak utalás sem. Erre jött a második felvonás, amely sötét, keserű, szinte már politikai kiáltvány arról, hogy mi a hatalom és a közemberek viszonya, a megélhetési problémákról, a nők helyzetéről és a még mindig bőszen virágzó hímsovinizmusról, és arról, hogy baj van a világban. Persze, esik némi szó még a színházról is ebben a rendszerben, de sajnos nem vitték tovább azt a gondolatot, amelyet az első felvonásban elkezdtek. Ez a komor, helyenként nagyon didaktikus, szájbarágós felvonás engem közömbösen hagyott, ugyanis nem engedte meg, hogy magam döntsem el, számomra miről szól. Nem kérdéseket vetett fel, hanem kijelentéseket tett.

Az előadás záróképe hatásos és erős, engem nagyon megfogott: a színészek szembeállnak velünk a színpad szélén, előveszik a hatósági levél egy-egy példányát és tőrüket belevágva odaszegezik a színpadhoz. Nem lehet ezt így tovább csinálni. Ennyi. Ez volt az opera ultima.

Orbán Bernadette

sticker

NEMZETKÖZI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL
2015 MÁRCIUS | 18-31

Sepsiszentgyörgy | Románia
14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Közönségtalálkozó | Miranda

Miranda

Miranda