Coffee, connecting people

2015.03.27. | Szabó Janka

Bárki el tudja képzelni a Moliendo Café hangulatát, aki kávézott már egyedül, bámulva a betoppanó embereket, és elcsípve egy-egy pillanatot az életükből. Moliendo Café – megannyi életjelenet, amelynek a metszéspontjában ott a kávé. Még a színházakat is összeköti, hiszen az előadás a Temesvári Csiky Gergely Színház és az Állami Német Színház együttműködésével jött létre.

Ebben a furcsa kávézóban értelemszerűen van pár törzsvendég. Például a kifogástalan úriember, aki mindig tiramisut rendel, de csak egy falatot eszik belőle, vagy a srác, aki mindig a telefonját buzerálja és mindig útban van. De vannak olyanok is, akik csak egy-egy epizód erejéig tűnnek fel: ide esnek be reggeli, életmentő kávéjukra a koránkelők, akiknek még pizsamában van a lelke, vagy akik csak a szokásos rutinkávéjukat jöttek elfogyasztani. De ide érkezik a faragatlan macsó is, aki vidéki természetességgel pakolja ki piknikkosarából a kolbász-pálinka kombót. Megjelenése önmagában is elég delejező, de tejszínhabevési technikája láttán végképp begerjed a nőhad.

Ennek a kávézónak nincsenek koordinátái – lehetünk Agatha Christie szigetén, ahol a Tíz kicsi néger című gyerekdal adja a gyilkosságok ritmusát, vagy Oroszországban, ahol elkeseredett menyasszony keresi vőlegényét, akit meg is talál – más nő karjaiban. Persze sem a sírás, sem az észérvek nem hatnak a latorra. Sőt, a gaz Igor nem hatódik meg a bőröndből előkapott gyerek láttán sem. De, ha másképp nem is, akkor revolverrel oltár elé lehet kényszeríteni.

A színpadon sokféle állat elevenedik meg, az ember és állat közötti különbségek elmosódnak. Van itt affektálós pincsitől bamba buldogig minden fajtájú négylábú, még domina-macska is, aki csak annyit mond, hogy „miáú”, és máris utánarobajlik a szőrös társaság. Itt tivornyázik a három kismalac is, immár felnőtt kiadásban. Egészen mások, mint ahogy a meséből ismertük őket, valószínűleg nem vált valóra a házépítési álmuk. Viszolyogva figyeljük őket, ahogy otrombán ráerőltetik magukat egy ünneplő társaságra. A hentesek inváziója oldja meg a helyzetet: rémült sivítás hallatszik, majd hamarosan kolbásszal kínálják a nézőt.

Ehhez hasonló jelenetek kergetik, sőt, üldözik egymást a színpadon, ezáltal alkotva meg a lenyűgöző színpadi világot, amelyben bőkezűen mérik a szenvedélyt, a halált és a humort. Talán csak a diákok és a „plikkeskávé” hiányzik a képletből, ami pedig – valljuk be – elég meghatározó része a kávékultúrának.

Történet nincs, esetleg egy keretet találunk, hiszen az első jelenetben levágnak egy fejet, amelyet az előadás végén tálcán látunk viszont (ezáltal egészen más perspektívát kap a „beszélő fej” fogalma). Elég tarantinós a dramaturgia, egymást követik a lazán – vagy még úgy sem – kapcsolódó, élesen elhatárolódó jelenetek. Gyakran csak felvillantják őket anélkül, hogy belemélyednének, sokszor a felszínen maradnak a gondolati perspektívák, vagy dekódolhatatlanok lesznek – az egyébként markáns – jelzések.

A színpadot kettévágó plexifal mögött nehezen értelmezhető evolúció megy végbe. Egy férfi apránként levedli barokk ruháját, modernet ölt helyette. De ez csak háttértörténet marad (a szó szoros értelmében). Nem hordoz olyan jelentős mondanivalót, amely indokolná a helyveszteséget, vagy esetleg kiegyensúlyozná/kiegészítené a színpad első felén történteket.

Mégis, végeredményben nem szabad megfeledkezni arról, hogy ahányan vagyunk, annyiféleképpen isszuk a kávét.

A szerző az In/Between Reflex(ions) – WORKSHOP – a Játéktér mentor-programjának résztvevője.

sticker

NEMZETKÖZI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL
2015 MÁRCIUS | 18-31

Sepsiszentgyörgy | Románia
14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Közönségtalálkozó | Miranda

Miranda

Miranda